Biográfia
Zenei tanulmányait 6 éves korában, a pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában kezdte. Mellette a Bartók Béla Zeneiskolában 7 évig zongorázni tanult. A Gór Nagy Mária Színitanoda elvégzése után a Budapesti Operett Színházba szerződött, amelynek két évig tagja volt. Mellette folyamatosan dolgozott a Musical Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, illetve a Madách Színházban.
Több külföldi meghallgatás után szerződtették egy musical turné társulatához, akikkel egész Németországot, Svájcot, illetve Ausztriát meghódították, és a mai napig több, mint évi 200-szor játsszák az előadást.
Jelenleg saját szólóprogramjaival lép fel.
Gyakran szinkronizál, és kreatív munkatársként dolgozik különböző rádiók vokális szignálparkjainak elkészítésében.
Fontosabb állomások
1998-2001. Gór Nagy Mária Színitanoda, Budapest, Hair,
Katonadolog (2001 – Hegedűs Jutka)
2001. Jekyll és Hyde musical magyarországi ősbemutató, Békéscsaba (ensemble – Jennie) Musical Színház
2002. majd a főszerep ( Lucy ) a Thália színházban
( Később – eddig egyedülállóan – a másik főszerepet ( Emma ) is eljátszhatta. )
2001-2003. a Budapesti Operettszínház társulatának tagja
Közreműködik az Elisabeth, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak, Funny girl, A muzsika hangja című darabokban
2003. Evita – Miskolci Nemzeti Színház ( Kidobott lány )
2003-2006. Együtt a banda musicalshow – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
2006. Jézus Krisztus Szupersztár (Mária Magdolna) Musical Színház
2006. A három testőr (Constance) Minerva Produkció
2009. Csillag születik tehetségkutató showműsor egyetlen női középdöntőse
2010. Jézus Krisztus Szupersztár, Madách Színház, Démon
2003-2012. Die Nacht der Musicals – musicalshow
2004-től visszatérően vezető szólista az AIDA Cruises színházainak show ensemble-jében
2010-től Sing Sing Sing Musical show szólistája Veszprémben és Sopronban