Nem születtem mūvész családba, szüleim nem jártak illusztris társaságba. Apám nem volt pártbizalmi, anyám sem kvaterkázott a helyi naccságákkal. Nem tanították a small talk tudományát, hogyan is kell felszínes beszélgetésekkel elõnyöket szerezni, helyezkedni. Amit gondolok, azt általában ki is mondom, õszintén, kendõzetlenül – néha sajnos mellõzve a diplomácia fogásait. Direkt vagyok, impulzív és ösztönös.
Az arcomon minden látszik, éppoly intenzitással ül ki rá az unalom, mint az öröm vagy a meghatódottság. Ebben sem tudok hazudni. Többszázméteres skálán érzek, érzékelek. A lelkem földig ér, embereken átlépni sose tudnék, sértegetni vagy bántani sem szoktam.
Felhívni, kérni, ajánlkozni sose tudtam. Ha valahol fájt a lelkem, vagy forgott a nyomrom, onnan továbbálltam. Naivan bízom a tehetségben és a kemény munkában, de hiányzik belõlem a törtetés. Tudatosságom is sokszor meginog.
Amit elértem, a magam munkájával értem el. Poltikai meggyõzõdésemet sosem váltottam szakmai elõnyökre, inkább pár utcával arrébb költöztem. Férfiakkal csak szerelembõl bújtam ágyba, és ott is az én szívem tört mindig.
Gyengeségeimnek tudatában vagyok – és folyamatosan tanulok. Kötéltáncot járok a neveltetésem által felállított normák, és a szakmám, illetve a körülöttem zajló õrült világ által elvárt viselkedésformák között…
Ezt fontosnak tartottam elmondani
2016.09.28, Hamburg
